Milyenek vagyunk ünnepek előtt?

Az ünnepekhez közeledvén hangsúlyossá válik a szeretet fogalma, értelmezése, hiszen ennek jegyében történne a készülődés, az ajándékvásárlás.

Sokan még mindig kényszerből élik meg erre a magasztos ünnepre való készülést: össze kell írni a bevásárló listát, össze kell állítani az ünnepi menüt, nem kis erőfeszítéssel meg kell szervezni a három napot (kiket hívjunk vendégségbe, kihez menjünk, na és kinek mit vegyünk?) Extra takarítás kell, felöltöztetjük a lakást, a házat, magunkat.

 Ha mindez nem szeretetből történik, bizony kemény megfeleléssel, stresszel, fáradsággal járhat az egész decemberi hónap megélése. Az egymásra odafigyelés, a megértés helyett az egymáson átgázolás, tolakodás, türelmetlenség lesz úrrá. Béke és szeretet helyett haragot, félelmet érzünk. Így aztán a nagy napon minden ünneplőben lesz, csak a lelkünk nem.

Pedig az advent az újjászületésre való felkészülésről szólna. Ha magunkat is fontosnak tartanánk, ha eléggé becsülnénk magunkat, ha meg tanulnánk befelé figyelni, talán meg is látnánk mindennek az értelmét: önmagunkban a szeretetet, amitől akár boldogok is lehetnénk.

A szeretet azonban nem pusztán szó. Ahány ember annyiféleképpen tudja megfogalmazni, értelmezni és eszerint élni vele.

A szeretet által másképp látjuk a világot, képesek vagyunk gyógyulni tőle. A szeretet csodákra képes. Ott van körülöttünk, bennünk és mindenben minden nap, és a nap minden percében.

 De vajon észre vesszük-e?

Sajnos nem mindig. Pedig minden ember arra vágyik, hogy elfogadják, szeressék úgy, ahogy van. Ne kelljen a szeretetért megfelelni, teljesíteni és ne legyen feltételekhez kötött.

Sokszor mégsem az elvárásoknak megfelelően alakulnak a történések, mert a vágyaink és a tapasztalataink - amit gyermekkorban átéltünk, amilyen gondolatokat társítottunk a szeretet kapcsán - nincsenek egyensúlyban egymással. Ezért sokszor negatív érzések társulhatnak hozzá. Így megélhetünk fojtogató, elnyomó, zsarnokoskodó szeretetet is. Az igaz szeretetet pedig egész életünkben keressük, kutatjuk.

Hiányérzetünkből adódóan számtalan pótcselekvéshez folyamodhatunk: alkohol, munka, drog, helytelen evési szokások, külső kapcsolatokba menekülés, egyéb függőségek, kényszeres, rögeszmés viselkedés, önbüntetés, önpusztító életvitel. Egy felmérés szerint a legtöbb öngyilkosság karácsony táján van.

 Legtöbbször mástól várjuk annak visszaigazolását, hogy szeretetre méltóak vagyunk. Pedig, hogyan is várhatjuk el mástól, a minket körülvevő környezettől, hogy szeressenek, ha mi magunkat nem szeretjük eléggé. Sok embernek kemény fejtörést okoz legalább öt olyan dolgot felsorolni, amiért szeretetre méltó.

Várjuk a nagy megváltást a jövő évtől, hátha jobb lesz! Hátha felemelkedünk és megtapasztalunk valami jót! Csakhogy ezt nem kollektíven kell megtennünk! Először mindenkinek magának kell megtennie a lélekfejlődéshez szükséges lépéseket, s majd azután együtt! Mert addig el kell érnünk az együtt rezgést, ami felemel!

S hogy emelkedjünk?

Szepes Mária szerint is egyszerű a recept: „hát úgy, hogy szeretünk!”

Végül álljon itt még egy örökérvényű idézet egy buddhistatanítás alapján:

 „Felkutathatod az egész világegyetemet, hogy megtaláld azt a személyt, aki nálad érdemesebb arra, hogy szeresd, és sehol sem leled majd."

( Völcsei Judit)